Barion Pixel

Canarsie / Lámpabúra

75 000Ft

Hát ő sem egy szégyenlős darab, nem hivalkodik de azért kiteszi ami van

Canarsie / Lámpabúra

Impulse termékeink első kollekciója ez amiben kissé eltávolodtunk a mindent csak egyszer logikánktól és egy időszakos jelleggel elérhető sorozattal jöttünk ki. /2024.május.1 – 2024.augusztus.31./ – az időtartama ennek a sorozatnak, majd reményeink szerint ezt teljes egészében átcseréljük egy következőre. A grafikák ugyan úgy viszik a LaFunky-s irányvonalat, de kissé simulékonyabban. Az eddigi mondanivalót halványabbnak céloztuk be és inkább a színes lengébb motívumok, képek viszik el a Lámpabúrákát. Talán kevésbé bátrak mint az egyedi cuccok, de így is mértékadó megjelenések lesznek enteriőrötekben.

Nincs is más hátra mint előre, lehet öltöztetni a belsőtereket, szobákat, helyiségeket … igazán jópofa játékosság fog születni belőlük, éjjel s nappal.

Főbb jellemzői:

A lámpabúra mérete 50×30 cm, tehát igazán méretes. Plafonról való függesztéshez vannak kitalálva az E27-es csillárfoglalatokhoz használhatóak. Fém drótszerkezet alkotja a vázat amin a lámpafólia és a nyomtatott vászon fog körbe.

Egyéb lehetőség:

Minden termékünk megtekinthető előre egyeztetett időpontban zalaegerszegi műhelyünkben. Kérésre további képeket, információkat szívesen adunk. Virtuális megtekintést is tudunk szervezni, ezzel kapcsolatban kérjük e-mailben vegye fel velünk a kapcsolatot ( hello@lafunky.com ). Keresünk olyan időpontot ahol részletesen bemutatjuk  a kiválasztott terméket, van lehetőség kérdéseket feltenni, ismerkedni egymással.

Színfoltja mindennapjaidnak, kiegészíti az űrt,…

Tömeg 6 kg
Méretek 50 × 50 × 30 cm
Frissítés…
  • Wahya de sol Canvas Art with unique imagery.
    Wahya de sol / Vászon Art 
    Mny: 1
    150 000Ft
  • Mannequin home decor lamp with unique bronze tribal design thumbnail
  • DexieRouge
    DexieRouge / Canvas Art 
    Mny: 1
    210 000Ft
  • Mannequin home decor lamp with unique colorful futuristic design thumbnail
  • Curb eating Oliphant Canvas Art with unique imagery.
  • Mannequin home decor lamp with unique metallic inspired design thumbnail
    Vaxia / Mannequin Állólámpa 
    330 000Ft
  • Mannequin home decor lamp with nature inspired joyful, cartoon design thumbnail
  • Pully_sensitive  Canvas Art with unique imagery.
    Pully_sensitive / WallArt 
    Mny: 1
    150 000Ft
  • Mannequin lamp with unique street art design
  • MAT_TE% Unique Coffee Table made from upcycled oil barrel
    MAT_TE% / Sminkasztal 
    Mny: 1
    210 000Ft
  • R_NSZ_1300 Unique Coffee Table made from upcycled oil barrel
    R_NSZ_1300/ Körasztal 
    Mny: 1
    210 000Ft
  • wD_000 Unique Coffee Table made from upcycled oil barrel
    wD_000 / Asztal 
    Mny: 1
    210 000Ft
  • Drk_6 Unique Coffee Table made from upcycled oil barrel
    Drk_6 / Hordóasztal 
    210 000Ft
  • xl_7 Home Decor Coffee Table made from upcycled oil barrel
    XL6Sk / Kávézó asztal 
    210 000Ft
  • Explorateur VinilBrand /
  • B_u_e Home Decor Coffee Table made from upcycled oil barrel
    B_u_e / Bauhause asztal 
    210 000Ft
  • Home decor Mini Mannequin Lamp with unique art inspired design thumbnail
    Mini_B / Mini mannequin lámpa 
    137 500Ft
  • lámpaernyő
    Coney / Lámpaernyő 
    75 000Ft
  • Nincsenek termékek a kosárban.

Részösszeg: 4 407 500Ft

KosárPénztár

Vásárlás folytatása